Ha olyan reggelit vagy könnyű vacsorát keresel, amit néhány perc alatt összeállíthatsz, ez a csirkés pástétom jó választás lehet. A főtt csirkemell és a tojás mellett görög joghurt, mustár és friss fűszerek kerülnek bele, így egy krémes, ízletes és jól variálható kencét kapsz. Előnye, hogy előre elkészíthető, így akár több napra is megoldhatod vele a reggelit. Kend teljes kiőrlésű vagy kovászos kenyérre, kínáld friss zöldségekkel, vagy használd szendvicsek alapjaként – egyetlen adagból többféle gyors étkezést is összeállíthatsz. Ezt a csirkés pástétomot Karola, a Székely Csürke dietetikusa és táplálkozási szakértője állította össze azoknak, akik szeretnének egyszerű, jól variálható ételeket beépíteni a hétköznapjaikba.

Hozzávalók – 4 főre
- 400 g főtt csirkemell
5 főtt tojás
200 g görög joghurt
1 evőkanál mustár
1-2 gerezd fokhagyma vagy 1 fél vöröshagyma
só, bors ízlés szerint
füstölt paprika
1 teáskanál citromlé
friss petrezselyem vagy snidling ízlés szerint
2 ek olivaolaj
Elkészítés
A csirkemellet és a főtt tojásokat kisebb darabokra vágjuk, majd a görög joghurttal, mustárral, fokhagymával és citromlével együtt aprítógépbe tesszük.
Krémesre turmixoljuk, majd sóval és borssal ízesítjük. Ha túl sűrű, egy kevés görög joghurttal lazíthatjuk. Friss petrezselyemmel vagy snidlinggel megszórva tálaljuk.
Meal prep tipp: jól zárható dobozban, hűtőben tárolva több napra előre elkészíthető. Teljes kiőrlésű vagy kovászos kenyérrel és friss zöldségekkel kiváló reggeli.
Jó étvágyat!






